A szervezett alapvetően felépítő, ún. biogén elemeken (H, O, C, N) kívül a nagyobb koncentrációban előforduló elemeket mikroelemeknek nevezzük. Ezek valamennyien esszenciálisak, azaz az életfolyamatokhoz feltétlenül szükségesek. Jelenlétük viszonylag szűk koncentrációhatárok között tekinthető optimálisnak a szervezeten belül, az élettani szükséglet – a testtömeg, fizikai aktivitás stb. függvényében – viszonylag jól definiálható értéktartomány. Ezek közül az alkáli fémekkel (Na, K) és az alkáli földfémekkel (Mg, Ca) már foglalkoztunk a rovat előző részeiben, most a nemfémes elemek kerülnek sorra. Ezek az elemek a foszfor (P), a klór (Cl) és a kén (S).

Foszfor és foszforszükséglet
A mikroelemek közül a kalcium után a foszfor fordul elő a legnagyobb mennyiségben a szervezetben, s a foszfortartalom a testtömegnek mintegy 1 %-a. A szervezet foszfortartalmának kb. 80 %-a van a csontokban, a csont ásványi anyagának döntő többsége lényegében kalciumfoszfátnak tekinthető.
A foszfor vitális szerepet játszik az izom energiaforgalmában, a szénhidrát -, zsír – és fehérjeanyagcserében is. Alkotórészei a foszfolipideknek és a nukleinsavaknak, alapvető fontosságú az energiaraktározásban és energiatranszportban (ATP). A foszfátionok ill. hidrofoszfátionok fontos intra- és extracelluláris anionok, amelyek alkotórészei a belső pH stabilitását eredményező pufferrendszereknek. Megtalálható a foszfor a sejtmembránokban is, s igen sok enzim ill. enzimrendszer is tartalmaz foszfort. Fontos szerepe van a B-csoportba tarozó vitaminok hasznosulásában.
A sportoló napi P-szükséglete 3-4 g-ra becsülhető. Fontos foszforforrás a tej és a tejtermékek, a máj, hús, hal, egyes zöldség- és főzelékfélék s a diófélék is. A táplálékkal a szervezetbe jutó foszfor nagyobb része – mintegy 60-80 %-a – felszívódik. A foszfor többnyire foszfát ionok formájában szívódik fel- a foszfortartalmú élelmiszerekben előforduló nagy molekulákról a bélben lévő foszfatáz enzim hasítja le, s teszi szabaddá a foszfátot – s a felszívódás a kalciumhoz hasonlóan D-vitamin függő folyamat. A felszívódás aránya – s így a vizelettel és a bélsárral ürített foszfor arány is – az élelmiszerekkel az emésztőrendszerbe jutó más komponensek ( pl. Ca, Mg, Al) mennyiségétől is függ. A foszfátkiválasztás hormonális szabályozás alatt áll, s szorosan összekapcsolódik a kalciumforgalommal. Táplálkozási eredetű hiánya – extrém extrém táplálkozási formáktól eltekintve – nem valószínű. Másodlagos foszforhiány izomgyengeséget s csontfájdalmakat okozhat.
A cereáliákban a foszfor 40-90 %-a fitát formájában (inozitol-hexafoszfát származék) van jelen, s főleg a gabonafélék korpájában található. A fitát rosszul emészthető, s jelentős mennyiségben képes kalciumot, magnéziumot s különböző mikroelemeket is megkötni, s ezáltal ezek felszívódását akadályozni.
Csecsemőkorban és kis gyermekkorban a Ca:P arány optimális értke kb. 2 a bevitelt tekintve, felnőtt korcsoportban a P-szükséglet kb. azonos a Ca-szükséglettel. A túlzott foszfátbevitel negatív kalciummérleg kialakulását eredményezheti. Megemlítendő, hogy az élelmiszeripar adalékanyagként számos foszforvegyületet használ (pirofoszfát, polifoszfát), amelyeknek a kérdéses élelmiszer (pl. húsipari termékek) technológiai s funkcionális jellemzőire (pl. emulzifikációt elősegítő, kelátképző, vízkőző tulajdonság) kedvező hatása van. A foszfátadalékokból a szervezetbe jutó kiegészítő foszfortartalom mennyisége azonban többnyire nem haladja meg a napi 0.5 g mennyiséget.


Klór és klórszükséglet

A szervezetben a klór szinte kizárólagosan klorid ion formájában van jelen, nagyobb része extracellulárisan, s kisebb részben intracellulárisan. A test kloridion tartalma kb. 0.15 %, s a kloridion, mint a nátriumion és káliumion ellenpárja fontos szerepet tölt be a sav-bázis egyensúly biztosításában. Ozmotikus hatása jelentős, diffúziója gyors, felszívódása a bélcsatornából jó hatásfokú. A gyomorban a sósav alkotórésze, a vizelettel történő ürítés általában párhuzamosan alakul a felvétellel. Ettől komoly eltérés nagyfokú izzadás esetén lehetséges, az emberi veríték kloridion koncentrációja kb. 0.8-1.2 g/liter. A táplálékkal a szervezetbe jutó klór többsége a táplálék konyhasótartalmából származik, s így nátriumban (és konyhasóban) szegény diéta hatására a kloridbevitel is csökken. Kloridszükségleti norma nem adható meg egzakt módon, többnyire a kloridfogyasztásra vonatkozó ajánlások a nátriumbevitel illetve nátriumszükséglet alapján kalkulálhatók. A két ásványi makroelem komponens metabolizmusának szoros kapcsolatát figyelembe véve mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében a nátriummalközel ekvimorális kloridbevitelt javasolnak. A sportoló napi klór (ill. klorid ion) szükséglete az izzadás s a terhelés függvényében viszonylag tág határok között változhat, 2 és 10 g közötti értékre becsülhető. Kihangsúlyozandó, hogy az ún. magyaros étrend általában erősen sós ételkészítési technológiát ill. ilyen ételek fogyasztását jelenti, s gyakran előfordul, hogy az élettani szükségletnél jelentősen több nátrium és klór is felvételre kerül, akár napi 30-35 g konyhasó is. Holott – táplálkozásélettani szempontból – az lenne az optimális, ha az ételekből és italokból a szervezetbe jutó nátrium és kalcium együttes mennyisége kb. azonos lenne a kálium és magnézium együttes mennyiségével, azaz a (Na+Ca)K+Mg) arány értéke 1.0 körüli lenne. Ez pedig csak úgy biztosítható, ha mellőzzük a túlzottan sós ételek fogyasztását, s jelentős mennyiségű zöldséget, főzelékfélét s gyümölcsöt is fogyasztunk.


Kén és kénszükséglet

Az eddig említett ill. tárgyalt ásványi elemeken még a kén sorolható a makroelemek közé. Az emberi szervezet kéntartalma kb. 0.2-0.3 %, a sportolók napi szükséglete általában 1.5-2.5 g közötti értékre becsülhető. Mivel a kén elsősorban kéntartalmú aminosavakból (metionin, cisztin) jut a szervezetbe, ezért a kénnel való ellátottság lényegében a fehérjeellátottság il. Az elfogyasztott fehérje biológiai értékének függvénye. 100 g állati eredetű fehérjében mintegy 1.0-1.5 g kén van, így megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasztve a szervezet kielégítő mennyiségben jut kénhez is. Kénben dús élelmiszer a hús, tojás, sajt, s sok szerves kötésű kén található a hüvelyesekben és az olajos magvakban is.
Megemlítendő, hogy szulfát tartalmú ásványi vizekből és gyógyvizekből is jelentős lehet a kén felvétele, ill. kénessavat a konzerviparban s a borászatban is alkalmaznak. Ugyanakkor a felvett szervetlen kén az életfolyamatokban lényegében nem használódik fel, csak a szerves vegyületekből képződő kéntartalmú intermedierek járulnak hozzá a szervezet kéntartalmú komponenseinek kialakulásához s vesznek részt a kén metabolizmusában.

A sporttáplálkozás egyes kérdésköreit tárgyaló cikksorozat folytatódik, s a rovat következő része a sportolók teljesítményét-optimizáló táplálkozásának témakörét jellemzi.